Egy család egy családért - Hende Csaba személyesen adta át a szombathelyiek adományait

frisss • 2019. december 19., csütörtök •
Kárpátaljai rászoruló gyermekeknek, családoknak adta át ajándékait a ferencesekkel közösen az Országgyűlés alelnöke. Nagyszőlősön járt Hende Csaba, aki az „Egy család egy családért” akció keretében a szombathelyiek segítségét vitte el advent utolsó hetében a nehéz sorsú családoknak.
Egy család egy családért - Hende Csaba személyesen adta át a szombathelyiek adományait

Az akciót tavaly indította el hagyományteremtő céllal a szombathelyi Fidesz szervezete ferences rendi szerzetesekkel együtt. Ebben az évben tovább bővítették a programot és még többen csatlakoztak a kezdeményezéshez.

 

– A kárpátaljai magyar közösség a zavaros politikai, és társadalmi viszonyok miatt nehéz körülmények között éli meg mindennapjait. Ezért a területen működő ferences misszió segítségével az idén is megpróbáltunk enyhíteni az ott élő magyar családok mindennapi terhein- mondta el az alelnök.

 

Az akció keretében a ferences testvérek összegyűjtötték a Kárpátalján élő, nehéz sorsú magyar családok leveleit, amelyekben azok beszámoltak mindennapi gondjaikról. A leveleket olyan Szombathelyen és környékén élő családokhoz, közösségekhez juttatták el, akik vállalták, hogy célirányosan támogatnak egy-egy családot még karácsony előtt.
 

 

– A rászorulók között sok özvegy, vagy gyermekeit egyedül nevelő csonka család volt, több olyan már egyedülálló nyugdíjas, aki unokáit neveli. Voltak, akik papucsot, takarót, párnahuzatot, lepedőt kértek, de sokaknak a száraz élelmiszer beszerzése is gondot okozott. Most talán, ha csak időlegesen is, enyhíthetünk a problémákon – húzta alá a képviselő.

 

– Örülök, hogy a tavalyi jó példát szem előtt tartva sikerült ebben az évben is összefogni annak érdekében, hogy a magyar nemzet külhonba szakadt részeit is meg tudjuk támogatni. Köszönöm a szombathelyiek kiállását, adományait, ez nemcsak a rászorulókban, hanem mindenkiben jó érzést kelthet – húzta alá az alelnök.

 

 

Hende Csaba hozzátette: a ferences misszió segítségével megpróbáltunk segíteni, ezt a jó kezdeményezést többen magunkénak éreztük, így aztán a közösségünk tagjai, mindenki, aki erre indíttatást érzett, elhozhatta ajándékait, segítségét.

 

Az „Egy család egy családért” program keretében a szerdán, ádvent utolsó hetében a ferencesek segítségével Nagyszőlősön átadták az ajándékcsomagokat. – Reméljük, hogy ezzel nemcsak hagyományt teremtünk, hanem mások is követik majd a példánkat – mondta el az Országgyűlés alelnöke.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére