Diákmunkások segíthetnek az idénymunkában - támogatással!

MTI, fotó: minap.hu • 2018. június 04., hétfő •
Mindenki nyer. A diák munkát és tapasztalatot, a vállalkozó támogatást és munkaerőt.
Diákmunkások segíthetnek az idénymunkában - támogatással!

A Pénzügyminisztérium idén is meghirdeti a nyári diákmunkaprogramot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta Varga Mihály. Az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. A tárcavezető ismertette, utóbbi esetben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. Varga Mihály elmondta: a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban – fogalmazott a miniszter.

közösség

további frisss

lap tetejére