Cellulóz fogyasztás mesterfokon

Szponzorált tartalom • 2018. március 08., csütörtök •
Napi negyed órával töltött értő olvasás is jelentősen serkentheti koncentrációs készségünket!
Cellulóz fogyasztás mesterfokon

Elménk fejlődése nem egy akaratunktól független passzív, állandósított folyamat, mivel agyunk hasonulva mozgásszervünk működésével, izomszövetek sűrű hálózatából tevődik össze. Az ideje előtt bekövetkezhető elbutulás (Alzheimer-kór) kialakulásának megelőzésére, vagy a szókincsbővítésen túlmutató rengeteg előnyös tulajdonságok kifejlesztésében, az immár közel 565 éve feltalált nyomdagép szolgált biztos támpontként, amellyel kezdetét vette az olvasás iránti szeretetünk nemcsak Európai, hanem világszinten egyaránt. Az összefüggő szöveg értő olvasásának pozitív hatásait már egész fiatalként megtapasztalhatjuk, melynek mihamarabbi helyes ösztönzését szülőként, gyermekünk felcseperedéséig sose felejtsük. A technikai fejlődés hozadékaként immár különféle digitális eszközök segítségével, még az újságok megjelenésére sem kell várakoznunk, ugyanis képernyőnkre közvetlen odavarázsolhatjuk kedvelt regényünk, cikkünk, szakirodalmunk bármely oldalát. A kiterjedt információáradat ellenére azonban a 25 év alatti magyar fiatalságnak alig 7 %-a olvas naponta, mely részátlag nemzetközi szinten persze kedvezőbb helyre sorolja a korosztálytól független hazai olvasókat, hiszen a Föld nemzetinek rangsorolásában a 10. helyet vehetjük birtokba az olvasás gyakoriságának görbéjén, derül ki World Culture Score Index idei felméréséből. Adva levő, hogy van mire büszkének lennünk, de nagyon fontos, hogy mind megtaláljuk azt a tevékenységet, melynek köszönhetően képesek lehetünk tartós stimulálásra bírni az agyunkat. Erre a legkézenfekvőbb megoldást az olvasás, az írott szövegek értőn olvasás nyújthatja, hiszen valamennyi szóhoz hozzákapcsoljuk a szükséges jelentéstartalmát, amivel egyúttal intenzív tréningnek tesszük ki az agy idegi pályáit, mi magunk kezdjük el azt belsőleg aktivizálni. A több szálon futó cselekmények, a törvényszerűségek, szereplők és egyéb halmazok visszaidézése ugyanakkor jótékonyan hat memóriánk fejlesztésében is.

Már napi negyed órával töltött értő olvasás is jelentősen serkentheti koncentrációs készségünket, így mindennapi teendőinkben, legyen az otthoni, vagy munkahelyhez köthető feladatok kreatív megoldása, ezeken a területeken is fokozott javulást tapasztalhatunk. Manapság megannyi okos készülékről elérhetünk különféle olvasói alkalmazást, ahol téma, stílusirányzat szerinti szűrőkkel válogathatunk kedvünkre, így sok esetben akár könyvvásárlás nélkül, olcsón ki tudunk kapcsolódni, szemünk kímélésének érdekében viszont javasolt rövidebb periódusokra osztanunk a képernyő előtti időnket.

A demencia (elbutulási folyamat) elleni, fizikailag nem mérhető erőfeszítéseink, a befektetett irodalmak árától függetlenül többszörös személyi és közösségi hasznot eredményezhet. Egy könyv ugyan árával utalhat a benne foglalt tartalom értékére, illetve az abból jövőnkbe fektethető tudásanyagra is, de háttérismereteink birtokában könnyen előfordulhat, hogy életbevágó információkra lelhetünk benne. Annyi biztos, hogy amit megtanulunk, nem vehetik el tőlünk, és míg hajlandóságunk az olvasás iránt megmarad, addig nyugodt szívvel állíthatjuk, látókörünk egyre inkább kiszélesedik, napi gondjaink egy könyv menedékében bátran letehetjük és felkészülhetünk az újabb kihívásokra, egyszóval értékítéletünk, életeseményeink logikai összehangolásának javulásához is komoly segítséget kaphatunk e szokás napi menetrendünkbe építésével.

Mivel memóriánkat serkenti, ily módon a tanulmányi eredmények sikerességén felül életvezetésünkre nézve is hasznos információkkal gazdagodhatunk, mint ahogyan az egzisztencia megteremtésének lehetőségeiben. A széles látókör általában változó érdeklődésű egyénekkel való ismerkedéshez vezet, aminek jelentős hasznát vesszük nemcsak a szociális érintkezés, de sokkal inkább a pályakezdői tapasztalatgyűjtés terén. Munkaerő-piaci elhelyezkedésünk döntőértékű, hogyan rendeződik anyagi állapotunk, vagy éppen a társadalomban elfoglalt helyünk. Az olvasni kevésbé kedvelőeknek is komoly áttörést jelenthet, amennyiben egy gyorsan áttekinthető, közvetlenül elérhető digitális állásportált felhasználva indítják el információ-bővítésük a munkakeresés folyamatában, mi sem egyszerűbb, mint a többek közt nyomdaiparáról elhíresült Békés megyei központtól nem messzi, Szarvas településének interneten fellelhető álláslehetőségeket példaként felhozni. Amint úgy érezzük, hogy rendszeresített olvasásunk által kommunikatív érzékünk a vevői kiszolgálásban is kamatoztatható, úgy e vidék kereskedelmi és értékesítői pozícióinak széles kínálatát is megtekinthetjük, de a foglalkoztatási szférának minden területén előnyünkké kovácsolhatjuk, ha a minőséget előtérbe helyező olvasást gyakorlatban minél többször alkalmazzuk.

közösség

további frisss

lap tetejére