Borhy László: Végzős hallgatóink letehetik záróvizsgájukat, és kézhez kaphatják diplomájukat

• 2020. május 27., szerda •
Az ELTE rektora levélben köszönte meg oktatótársainak, hallgatóinak és támogató munkatársainak áldozatos tevékenységét, akik derekasan helytálltak a rendkívüli kihívásokat jelentő járványhelyzetben.
Borhy László: Végzős hallgatóink letehetik záróvizsgájukat, és kézhez kaphatják diplomájukat

2020. március 11-től új helyzet állt elő az ELTE életében is: a rektori szünet, majd az előrehozott tavaszi szünet alatt nemcsak mintegy 5000 kollégistának kellett a kollégiumot elhagynia, hanem 30 000 hallgatónak és közel 4000 oktatónak és munkatársnak kellett a távolléti oktatásra felkészülnie. Az egyetemen ez csaknem 18 000 kurzust érintett.

"Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik az átálláshoz szükséges informatikai és oktatási igazgatási hátteret biztosították, hiszen nagymértékben az ő munkájuknak köszönhetően március 23-án minden készen állt a legtöbbünk számára teljesen új típusú oktatás elkezdéséhez. Ugyanígy köszönet illeti oktatótársaimat, a hallgatókat és a támogató munkatársakat, akik derekasan helyt álltak ebben a rendkívüli kihívásokat jelentő helyzetben" - fogalmazott üzenetében az ELTE rektora.

Borhy László szerint a nehézségek ellenére is sikerült az oktatást a szemeszterben magas szinten folytatniuk, és minden területen a hatékony egyetemi működést fenntartani. Ennek eredményeként és egyúttal új kihívásként a hallgatók és oktatók megkezdhették a vizsgaidőszakot, minden végzős hallgató leteheti a záróvizsgáját, és kézhez kaphatja diplomáját az eredeti ütemezésnek megfelelően.

"A mögöttünk hagyott időszakban a több mint két hónapos bezártság, a bizonytalan helyzet miatt érzett szorongás, családtagjaink, gyermekeink féltése a családok még erősebb összetartását eredményezte. Pozitívan éltük meg azt, hogy sokunk az elmúlt években nem lehetett oly sokat, napról napra, hétről hétre, éjjel-nappal együtt gyermekeivel és más családtagjaival, mint most, a kényszerű otthon tartózkodás időszakában. Elismerés illeti mindazokat, akik az otthoni munkavégzés, a távolléti óratartás és az arra való időigényes készülés mellett, egy vagy több gyermeket nevelve még az iskoláktól kapott tananyagot is követni, átadni, számon kérni tudták. Embert próbáló feladat volt, saját tapasztalatból tudom" - méltatta kollégái munkáját a rektor.

Mivel a járványügyi veszélyhelyzet továbbra is fennáll, érvényesek azok a korlátozó előírások, amelyek az egyetem épületeinek hallgatók általi látogatására vonatkoznak. 
 

közösség

további frisss

lap tetejére