Benke Szilárd is aláírt - egyben marad a magyar mag a Falcóban

sd • 2020. május 21., csütörtök •
A válogatott kosárlabdázó újabb 2 évig pattogtat sárga-fekete szerelésben, amennyiben július 20-ig nem kap megfelelő külföldi ajánlatot. Váradi Benedek, Filipovity Márkó és Perl Zoltán után biztossá vált, hogy hazai szinten Benke Szilárd is a Falcóban képzeli el a jövőjét, ezzel gyakorlatilag a klub vezetősége teljesítette legfőbb célkitűzését, egyben tartotta a magyar magot.
Benke Szilárd is aláírt - egyben marad a magyar mag a Falcóban

Most már csak abban kell bízniuk a sárga-fekete híveknek, hogy nem "esik be" egy olyan külföldi lehetőség Szili számára, amelyet képtelenség lenne elutasítani.
 
- Többszöri csábítást követően tavaly adta be derekát Benke Szilárd, és szerződött hozzánk Szombathelyre. Hamar beilleszkedett a csapat játékrendszerébe, és egyértelműen kijelenthető, hogy meghatározó kosárlabdázója lett klubunknak. Elévülhetetlen érdemei voltak a Bajnokok Ligájában elért sikerekben, és fontos szerepe volt abban is, hogy 21 fordulót követően a csonka bajnokságot végül az első helyen zártuk. A szezon lezárása után szinte azonnal felvettük a kapcsolatot az ügynökségével, és rövid úton sikerült megtalálnunk a közös nevezőt. Nem titok, hogy Szilinek voltak lehetőségei más kluboktól is, de ő úgy nyilatkozott, hogy ha Magyarországon marad, a Falco mezét szeretné viselni. Szerződése 2 évre köttetett azzal az opcióval, hogy amennyiben idén, vagy jövőre július 20-ig megfelelő külföldi ajánlatot kap, kiléphet kontraktusából - tájékoztatta a sajtó képviselőit Gráczer György ügyvezető. Hozzátette: további igazolások bejelentését is tervezik a jövőben.

- Nagyon komoly erőfeszítéseket tett tavaly a város és a klubvezetés annak érdekében, hogy a Falco megállja helyét a Bajnokok Ligájában, és ez sikerült is - ezt már Benke Szilárd mondta a sajtótájékoztatón, és egyben örömét fejezte ki, hogy sikerült gyorsan egymás tenyerébe csapniuk Gyuri bácsival. A Falco 11-ese kijelentette, hogy szeretne ismét bajnoki címet nyerni a Falcóval.
Lapunk kérdésére Szili elmondta, hogy tudvalevő, a bajnokság végén az átigazolási szezon keretében a klubok felveszik a kapcsolatot a menedzsmentekkel, elkezdődik a puhatolózás, így volt ez a Debrecen, Fehérvár, Paks részéről is, próbálták felmérni a lehetőségeket, hiszen mindegyikük a magyar magját akarja erősíteni. Azonban komoly tárgyalásokba senki nem bocsátkozott Szilivel, aki külföldi kihívásra vár.

- Ha egy olyan külföldi bajnokságból kapok ajánlatot, amely a fejlődésem szempontjából óriási előrelépést jelenthetne, akkor azt szeretném megragadni. Ami a hazai bajnokságot illeti: minden érának megvannak a kiemelkedő csapatai, sokáig a Szolnok uralta a magyar mezőnyt, hiszen voltaképpen egyeduralkodó volt. Most pedig egy olyan időszakot élünk, amikor a Falco emelkedik ki a mezőnyből, komoly erőfeszítések árán az utóbbi években szinte mindig döntőzött, tavaly meg is nyerte a bajnokságot, BL-szereplésünk is sokatmondó volt, úgyhogy jelenleg az ország egyik legjobb csapata egyértelműen a Falco. Négyen játszunk egy helyen a válogatottból, ez a generáció az U18 óta együtt játszik, jól ismerjük már egymást, úgyhogy szerintem egy mini magyar válogatottat alkotunk itt, Szombathelyen - fogalmazott a Frisss.hu-nak Benke Szilárd.       

Kezd beindulni a hazai játékoskeringő. A sárga-feketék tehetséges fiatal kosarasa, Krivacsevics Márkó távozott Szombathelyről, Pécsre tette át székhelyét több játéklehetőség reményében. Tavaly a Falcóval bajnoki címet nyerő Tóth Norbert pedig visszatér Vasba Szolnokról, az Egis Körmendhez írt alá.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére