Behúzta a kéziféket a koronavírus a robogó Haladás szekerén

• 2020. március 20., péntek •
Tétlenség helyett egyéni edzéstervekkel készülnek a játékosok a folytatásra. Már, ha egyáltalán lesz folytatás.
Behúzta a kéziféket a koronavírus a robogó Haladás szekerén

Az eredeti forgatókönyv szerint a Haladás ajkai vendégszereplésének esélyeiről kellene írnunk, azonban esélylatolgatás helyett marad a kivárás. Kivárni azt, hogy végre múljon el ez a koronás őrület, ami mindenre rátette a kezét és uralkodik rajta, nem kivétel ez alól sajnos a sport sem. Az élet ettől nem áll meg, pontosabban nem állhat meg, éppen ezért a szombathelyi csapat is próbálja minél hasznosabban eltölteni ezt a kényszerszünetet, amiről egyáltalán nem lehet tudni, hogy meddig tart. Jelen állás szerint a Hali április 5-én folytatná az NB II-es bajnokságot a Kazincbarcika ellen hazai környezetben, bár ez is erősen kétséges. "Lényeg az, hogy a rendelkezésünkre álló időt meg kell próbálnunk maximálisan kihasználni a játékosok fittségének fenntartására, illetve ott folytatni majd jó sorozatunkat, ahol abbahagytuk, bármikor is lesz az" - mondta lapunknak Mátyus János, a vasiak trénere. 

Hozzátette, nehezen tudja elképzelni, hogy csak 2 hetes leállás lesz, de csak az alapján tudnak készülni, amit mondanak nekik, ennek fényében 2 hetes személyre szabott programot kaptak a játékosok, akikkel folyamatosan kontaktban van a szakmai stáb. Mátyus Jánosék egyre inkább azt tartják reálisnak, hogy ebből sokkal, de sokkal hosszabb pihenő lesz. "Nyilván bármennyit is edzhetnek a srácok, a meccsterhelést semmi sem pótolhatja. Azt kértem mindegyiküktől, hogy az első vitathatatlanul az egyéni és családi egészség megőrzése, de a jövőre nézve nem elhanyagolható az sem, hogy megőrizzék fizikai kondíciójukat is" - fogalmazott a Haladás vezetőedzője, aki beszélt a nemrégiben szerződtetett új erőnléti edzőjéről, Ferenczi Istvánról. "Roppant tapasztalt játékosról van szó, aki sok csatát megélt, régi harcostársam, a válogatottban csapattársak is voltunk. Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen és ebből a szempontból is óriási erősítést jelent a stábnak. De mondhatom Felipét, aki sokkal több egy taktikus pályaedzőnél, hiszen videóelemzőként is tevékenykedik, és kiemelném a kapusedzőnk, Jakab Csaba munkáját is. Fontos, hogy a szakmai vezetőség minden tagja jó kapcsolatban van egymással, ennek is eredménye az elmúlt hetek sikerei" - osztotta meg munkatársaival kapcsolatos gondolatait  Mátyus János a Frisss.hu-val. 

Akármilyen furcsán is hangzik, az NB II-es pontvadászat legutóbbi 5 fordulójában a szombathelyiek voltak a mezőny legeredményesebbjei. Négy győzelem mellett egy döntetlent könyvelhettek el, azaz 13 pontot termelt a Hali. A vasiak mögött 12 pontot gyűjtött a feljutásra pályázó Vasas és a megtáltosodott újonc Ajka. "Azzal búcsúztam a játékosoktól, hogy egy nagyon szép időszakon vagyunk túl az elmúlt 2,5 hónap alapján. De még mindig csak az út elején járunk, a java még hátravan. Nagyszerűen érzem magam Szombathelyen, egy nagy és jelentős tradíciókkal bíró klubhoz kerültem. A hangulat meglehetősen rossz volt az öltözőben a kezdeti hetekben, de aztán a tétmeccsek során megértették a játékosok, miről kell szólnia ennek a tavasznak. Megértették, hogy mit szeretnénk tőlük látni és ma már örömmel mondhatom, hogy egymásra talált a stáb és a csapat, várjuk a folytatást" - zárta szavait Mátyus János, a Haladás vezetőedzője.    

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére