A nagy kiscica-mentő akció

Horváth Maja Fotó: Hornyák Emőke • 2015. augusztus 03., hétfő •
Összefogott a Frisss.hu és az Árkádia kávézó, eredmény: egy boldog kiscica
A nagy kiscica-mentő akció

Az történt, hogy ma délelőtt az Árkádia kávézó csinos munkatársnői arra lettek figyelmesek, hogy egy pár hetes kiscica somfordál a parkoló autók között. A vélhetően épp világgá menni készülő cicus rettentő félénk volt, ezért amikor bárki közeledett felé, azonnal felmászott valamelyik autó motorterét alulról burkoló/védő lemezre, és elbújt. Hogy ne érje baj, amikor az autó tulajdonosa eltávozni készül gépjárművével, a kávézóban dolgozó hölgyek őrséget állítottak fel. Folyamatosan figyelték, épp merre bujkál a kiscica, sőt, közben vittek neki innivalót is. Mint kiderült jó ötlet volt, mert a cicus azonnal megjelent és belefetyelte a folyadékot. A sonka is ízlett neki, amit tízóraira szolgáltak fel neki. Kedvenc autója, egy fehér Suzuki SX4 pedig megfelelő nyugalmat biztosított számára, itt időzött a legtöbbet.

Közben, fentről a Frisss.hu szerkesztőségéből is folyamatosan drukkoltak a nagy állatbarát újságírók, fotósok, és irodai dolgozók a kis jövevénynek. Mígnem, 11 óra körül úgy határoztak, hogy nem mehet ez így tovább, nem lehet az izgalmakat bírni, ezért testületileg levonultak. A mentő akcióhoz természetesen a kávézós hölgyek is azonnal csatlakoztak, mindenkinél volt valamilyen felszerelés, amikkel mind-mind a pici, szürke kiscica életét szerették volna biztonságba tudni.

Maga az akció a következőképpen zajlott: A leghosszabb karral rendelkező kolléga lefeküdt félig a Suzuki alá, és megpróbálta különféle hanghatásokkal és a kezével a cicát előbújásra késztetni. Közben az autót körbeállták a többiek, és várták, merre indul majd el esetleg a csöppség. Igen ám, de egyszer csak váratlan dolog történt. A cica előbújt a lemez mögül, viszont azonnal fel is ugrott, illetve mászott a bal első kerékre. Ahol a frisss.hu szemfüles fotósa azonnal el is kapta – természetesen a lehető leggyengédebben.

Mindenki felsóhajtott, megérte hát a várakozás és az izgalom, már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy „és most hogyan tovább”? Erre is hamarosan megérkezett a válasz, mert a fotós hölgyhöz olyan szorosan odabújt a kiscica, annyira elbújt a karjaiban, hogy ennél egyértelműben nem is jelezhette, mit szeretne, hogy történjen vele mostantól. Némi családi telefonálgatás után el is dőlt, az új otthona Jákon lesz, ahol a többi barátságos négylábú társaságában reményeink szerint boldog élet vár rá.

Mi mindannyian ezt kívánjuk neki, már csak az maradt hátra, hogy jelen sorok írója, mint a kiscica átmeneti szóvivője köszönetét fejezze ki valamennyi, az akcióban résztvevő kedves ember felé, akik nem csak megmentették őt, de egyúttal új otthonról is gondoskodtak számára. Miaúúúú!

közösség

további frisss

lap tetejére