A kérdések, amelyek segítenek szerelmet találni

frisss.hu, Velvet • 2016. április 09., szombat •
Létezik 36 kérdés, amiket, ha felteszünk, megdobbanhat a szívünk.
A kérdések, amelyek segítenek szerelmet találni

A 36 kérdés komoly tudományos vizsgálat alapján született meg amerikai kutatók által. A teszt célja az volt, hogy rájöjjenek, mitől függ, hogy két ember között nagyon szoros érzelmi kötődés lehessen. Végül egy kérdéssor lett az eredmény, amit végigbeszéltettek a kísérletben résztvevő párokkal.

A tudósok azt vallják, ha az első randik valamelyikén ebben a sorrendben felteszitek egymásnak pont ezeket a kérdéseket, garantált, hogy beleszerettek egymásba, mire a végére értek. Fontos, hogy tényleg tartsátok a sorrendet. A kérdések egyébként az általánosabb témáktól az egyre bizalmasabbak, intimebbek felé haladnak. Ha a közeljövőben randiztok, próbáljátok ki, és kiderül, valóban happy end lesz-e a vége. Mi van akkor, ha a partner adott válaszok nem tetszenek, nem lesz szimpatikus a másik? Akkor hogy is lesztek szerelmesek?

Ha a világon bárkit választhatnál, kit hívnál meg vacsoravendégnek?

Szeretnél híres lenni? Hogyan?

Volt már olyan, hogy egy telefonbeszélgetés előtt elpróbáltad, hogy mit fogsz mondani? Miért?

Számodra miből állna egy „tökéletes” nap?

Mikor énekeltél utoljára magadnak? És mikor valaki másnak?

Ha 90 évig élhetnél, és életed utolsó 60 évére megőrizhetnéd egy 30 éves szellemi képességeit vagy testét, melyiket választanád?

Van valami titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?

Mondj három dolgot, amiről úgy tűnik, hogy közös benned és a partneredben!

Miért vagy a leghálásabb az életben?

Ha megváltoztathatnál valamit abban, hogy hogyan neveltek fel, mit változtatnál meg?

Meséld el a partnerednek életed történetét négy percben, olyan részletesen, ahogy csak belefér!

Ha választhatnál, hogy holnap reggeltől legyen egy új tulajdonságod vagy képességed, mit szeretnél?

Ha egy kristálygömbből megtudhatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél tudni?

Van olyasmi, amiről régóta álmodozol már, hogy egyszer megcsinálod? Miért nem csináltad még meg?

Mi életed legnagyobb teljesítménye?

Mi a legnagyobb érték számodra egy barátságban?

Mi életed legszebb emléke?

Mi életed legrosszabb emléke?

Ha most megtudnád, hogy egy év múlva meghalsz, változtatnál valamit az életeden? Miért?

Mit jelent számodra a barátság?

Milyen szerepet játszanak az életedben a szerelem és az érzelmek?

Felváltva nevezzétek meg egy-egy jó tulajdonságát a másiknak! Összesen ötig jussatok el!

Mennyire szoros és meghitt a kapcsolatod a családoddal? Szerinted boldogabb gyerekkorod volt, mint az emberek többségének?

Milyen a kapcsolatod édesanyáddal?

Mondjatok három olyan igaz állítást, ami úgy kezdődik, hogy „mi mind a ketten...”! Példa: „mi mind a ketten úgy érezzük most, hogy...”

Fejezd be ezt a mondatot: „bár lenne valaki, akivel megoszthatnám...”!

Ha partnerednek közeli barátjává válnál, mondd el, mit kéne neki tudnia rólad!

Mondd el partnerednek, hogy mit szeretsz benne, de egészen őszintén, olyan dolgokat is felsorolva, amiket az ember nem szokott egy ismeretlennek mondani!

Meséld el a másiknak életed legkínosabb pillanatának történetét!

Mikor látott utoljára valaki sírni téged? És mikor sírtál utoljára egyedül?

Mondj valamit a partnereddel kapcsolatban, amit már most szeretsz benne!

Mi az, ami olyan komoly dolog, hogy nem szabad vele viccelni, már ha egyáltalán vannak ilyen dolgok?

Ha ma éjszaka meghalnál úgy, hogy addig már nem is kommunikálhatsz többet egyáltalán senkivel, mivel kapcsolatban sajnálnád a legjobban, hogy nem mondtad el valakinek? És miért nem mondtad el még ezt neki sosem?

Kigyullad a házad és benne minden tulajdonod. Kimentetted már a szeretteidet és háziállataidat, de már csak egyvalamiért tudsz visszarohanni, hogy kimentsd. Mi lenne az? Miért?

Családtagjaid közül kinek a halálát lenne a legnehezebb feldolgoznod? Miért?

Mondd el egy személyes problémádat, és kérd a partnered tanácsát, hogy ő hogyan oldaná meg! Aztán kérd meg a partnered, hogy azt is mondja meg, hogy szerinte benned milyen érzések lehetnek ezzel a kiválasztott problémával kapcsolatban!

A kérdésre a The New York Times oldalán bukkant a Velvet.

 

 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére