A Haladás is segítő kezet nyújt

• 2020. március 25., szerda •
A szombathelyi labdarúgó klub mintegy 700 ezer forinttal támogatja a Markusovszky Kórház dolgozóinak munkáját a járvány elleni küzdelemben.
A Haladás is segítő kezet nyújt

Az ötlet a futballisták fejéből pattant ki, Séllei Árpád pedig nem az a fajta, akit ilyen esetben noszogatni kell, így egyből a kezdeményezés élére állt és megkereste a Markusovszky Kórház igazgatóját és gazdasági vezetőjét, hogy a klub szeretné anyagilag támogatni az intézmény munkáját ebben a nehéz helyzetben. Mihelyst megkapta a klub a számlaszámot, több mint 700 ezer forintot utalt az intézmény számára.

– Valamennyien olvassuk, nézzük a vírusról szóló híreket, tudjuk, milyen komoly a helyzet  – mondta Schimmer Szabolcs, a Haladás csapatkapitánya. – Csapattársam, Németh Milán ötlete volt, hogy valamilyen formában segítsük a kórházi dolgozók munkáját a vírus elleni küzdelemben – ezért döntöttünk amellett, hogy anyagilag támogatjuk a kórház vírus elleni harcát. Az első szóra mindenki az ügy mellé állt – játékosok, szakmai stáb tagjai, vezetők és irodai dolgozók. Büszke vagyok, hogy ilyen összetartó, a bajban azonnal segítő közösség van a klubnál. Remélem ezzel másokat is arra ösztönzünk, hogy – aki megteheti – segítse a kórház munkáját. Mi az anyagi támogatáson túl annyit tehetünk, hogy betartjuk az orvosi ajánlásokat és otthon maradunk – most ezek a játékszabályok - fogalmazott a klub hivatalos honlapján Schimmer Szabolcs, a zöld-fehérek ikonikus játékosa. 

 

fotó: haladas.hu

 

közösség

további frisss

lap tetejére