380 ezernél több fertőzött világszerte

sd • 2020. március 24., kedd •
Egészen pontosan 381 499 az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, miközben a haláleseteké 16 557, a gyógyultaké pedig 101 794 lett kedd reggelre - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
380 ezernél több fertőzött világszerte

A baltimore-i oktatási intézmény összesítése szerint a vírusfertőzést 168 országban és területen mutatták ki. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.


Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 545 esetet tartottak nyilván, 3281-en haltak meg, és 73 266-an gyógyultak meg. Kína után a leginkább érintett ország Olaszország 6077 halottal, 63 927 megfertőződéssel és mindössze 7432 gyógyulással. Olaszországban szinte megállt az élet. Giuseppe Conte miniszterelnök a hétvégén bejelentette, hogy ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység egyelőre április 3-áig leáll. Nyitva maradtak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárták.
Spanyolországban keddre virradóra 35 136-ra emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 2311-en vesztették életüket. A szükségállapotot április 11-éig meghosszabbították.


Németországban valamivel kevesebb, 29 056 fertőzött mellett 123 a halálos áldozatok száma, és 453-an gyógyultak meg. Negatív lett Angela Merkel német kancellár első koronavírustesztje, amelyre azért volt szükség, mert kimutatták a kórokozót (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől pénteken védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.
Franciaországban 20 123-an betegedtek meg, 862-en vesztették életüket, és 2207-en távozhattak egészségesen a kórházból. Az országban kedd reggel életbe lépett az egészségügyi szükségállapot, amely két hónapig lesz érvényben.


Nagy-Britanniában hétfőn 336-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 6726-ra. Boris Johnson brit miniszterelnök rendelkezése értelmében a britek ezentúl csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonukat. Az Egyesült Államokban a regisztrált fertőzöttek száma 46 371, a halálos áldozatoké 586. Donald Trump amerikai elnök hétfő este bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik az új típusú koronavírus elleni szer klinikai tesztelése New Yorkban.  


Tovább nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Iránban is: elérte a 23 049-et, a halottak száma pedig 1812. Haszan Róháni iráni elnök aláhúzta: Teherán nem fogadja el az Egyesült Államok által felajánlott humanitárius segítséget. Egyúttal leszögezte: ha Washington valóban segíteni akar Iránnak az új típusú koronavírus elleni harcban, törölje el az ellene hozott szankciókat.
A vírus miatt legalább 50 országban vagy térségben szólítottak fel a hatóságok több mint egymilliárd embert, hogy maradjon otthon.

 

Forrás: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére