35 éves lett a Váci Iskola

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. május 14., szombat •
Az intézmény énekkel és tánccal ünnepelt péntek délután.
35 éves lett a Váci Iskola

A Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola méltón megünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Volt gitár, ének, tánc, valamint egy rajzpályázatokból készült kiállítást is láthattak az érdeklődők. 

Németh Gábor igazgató elmondta, hogy a tárlat a Szent Márton-emlékévhez kapcsolódik, a Szent Márton élete címet viseli. Az alkotások az Országos Gyermek Képző- ls Iparművészeti Pályázat nyertes darabjai. Megnéztük, valóban nagyon jók, ki hinné, hogy a gyerekek ennyire ügyesek! A felhívásra egyébként ezerkétszáz alkotás érkezett öt országból. Az igazgató emellett kiemelte, hogy az intézményben mindenki büszke arra, hogy az iskola hatszoros magyar bajnok labdarúgásban.

Németh Gábor

Illés Károly alpolgármester a rendezvényen Puskás Tivadar polgármester írását osztotta meg a résztvevőkkel: eszerint az iskolai évek nem múlnak el nyomtalanul, a tanárok nevelési módszerei, az oktatási intézmény szellemisége befolyásolják a diákokat, és meghatározzák a jövőt. Az alpolgármester később egy díszoklevelet adott át Németh Gábornak.

Illés Károly

Fodor István tankerületi igazgató arról beszélt, hogy az iskola a világon a legfontosabb hely, a lényeges történések a tanár és a tanuló között vannak, ezek pedig meghatározzák a felnőttkorunkat, az értékeinket és az emlékeinket. Hozzátette: a Vácinak van oka az ünneplésre, kiváló eredményeket értek, érnek el a diákok. 

Fodor István

"Az iskola szárnyakat is adjon, ne csak gyökereket" - tette hozzá.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére