267 iskolából hiányoztak a „Nem leszek suliban!" tiltakozó mozgalom miatt

frisss.hu Forrás: NOL • 2016. március 01., kedd •
Szombathelyen három iskolában voltak tiltakozók.
267 iskolából hiányoztak a „Nem leszek suliban! tiltakozó mozgalom miatt

Az oktatási rendszer elleni tiltakozás részeként született mozgalmat egy szülő indította, aki azt szerette volna elérni, hogy minél több anyuka és apuka döntsön úgy február 29-én, hétfőn, hogy nem küldi iskolába a gyerekét. A szervezők a közösségi oldalon történt jelzések alapján megállapították, hogy legalább 50 ezren nem mentek iskolába. Pontos számot a lejelentett hiányzások alapján csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tudta adni.

A szervezők által készített térképen jelenleg 267 olyan intézmény van feltüntetve, ahol bizony több diák nem jelent meg, eleget téve ezzel a felhívásnak. A térképet itt nézheti meg.

Sipos István köznevelési helyettes államtitkár pénteken levélben figyelmeztette az iskolaigazgatókat: még akkor is meg kell tartani az órákat, ha kevés tanuló vesz részt az órákon.

A térkép szerint Szombathelyen a Nagy Lajos Gimnáziumban, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolában, valamint a Művészeti Szakközépiskolában akadtak hiányzók a mozgalom miatt.

közösség

további frisss

lap tetejére